Átadták a Homm Kft. budaörsi szolgáltató központját
Bemutatták a világ legkülönlegesebb, hidrogén üzemanyagcellás autóbuszát
Az ország egyik legkorszerűbb autóbusz szervízét és szolgáltatóközpontját avatta fel Budaörsön Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A dolgozószállításban piacvezető Homm Kft. új bázisa mintegy 2.5 milliárd forintból épült.
Az irodaházat, tantermeket, szervizcsarnokot, lakatosműhelyt, fényező üzemet, mosót és vizsgasort is magában foglaló, 4500 négyzetméteres, a fenntarthatósági igényének mindenben megfelelő beruházás megvalósulását 800 ezer eurós HIPA-pályázati pénz is segítette.
A rendezvény „Mercedes minibusztól a Mercedes partnerségig” címe pontosan leírja, hogy a magyar vállalkozás 35 év alatt milyen pályát futott be. Egyetlen minibusszal kezdett, mostanra 420 autóbuszt üzemeltet, az egész országot behálózza, Budaörs és Biatorbágy közösségi közlekedését szervezi, és szeptember óta már nem csak a budapesti-, a szegedi- és a miskolci közlekedési vállalat járműveit javítja, de a Mercedes Benz és a Setra autóbuszok vezérképviseletének, az ITE Bus & Truck Kft-nek is hivatalos szervíze.
Navracsics Tibor köszöntőjében arról beszélt, hogy 35 év egy emberöltőnyi idő. Három évtizede indultak el azok a magyar vállalkozások, amelyek mostanra – a tulajdonosok tehetsége, ambíciója és munkája révén – felnőttek lettek, kiteljesedtek. Ezek sorába tartozik a Homm Kft. is, amely sokat ad a magyar piacnak, és úgy kapcsolódik be az európai gazdaságba, hogy megőrzi sajátosan magyar vonásait.
Wittinghof Tamás méltatta a Homm Kft-vel kötött együttműködést, amely révén a budaörsi kertváros lakói korszerű minibuszokkal közelíthetik meg a centrumot. Budaörs polgármestere arról is beszélt, hogy a születésnapját ünneplő cég arra is jó példa, hogy a sikerek nem úgy születnek, mint a mesékben. A vezetők hite és kudarctűrő képessége is kell ahhoz, hogy túljussanak a nehézségeken. Wittinghoff nem mulasztotta el kifejezni reményét, hogy az iparűzési adóelvonás terve a városok számára majd happy enddel végződik, vagyis kompromisszumos megoldás születik.
Az eseményen képviseltette magát a Mercedes Benz is. Adam Kempinski, a Daimler Buses európai vevőszolgálati vezetője szerint a Homm Kft-ben minőségi partnert találtak, az új központban garanciát látnak, ezért is fűzték szorosra a két cég kapcsolatát. Az épp csak elkezdődött barátság jeleként magukkal hozták és bemutatták azt a hidrogén üzemanyagcellás autóbuszt, amely a maga nemében páratlan.
A két tulajdonos közül Homm Károly megemlékezett arról, hogy a cég elmúlt 35 évében nehéz akadálypályákat kellett leküzdeniük, és nagyon sokat köszönhetnek munkatársaik felkészültségének és a partnerek megértő együttműködésének. Míg Tóth Balázs azt hangsúlyozta, hogy vállalkozásuk ugyan piacvezető a dolgozószállításban, de a jövőt a szervízképesség fejlesztésére építik, amelynek első lépése az új, budaörsi csarnok, valamint a kisteleki karosszériajavító bázis átadása, és az ITE Bus and Truck-kal megkötött szerződés volt.
Az évi majd 10 milliárdos árbevételű Homm Kft. az új központjában oktatási intézmény és kollégium működtetését is tervezi, hogy szakember utánpótlásáról saját maga gondoskodhasson.
Az ünnepség végén Spányi Antal megyés püspök áldotta meg az új épületet, és annak dolgozóit.